+36 70 770 22 56
Csillagszeműek
Minden gyermek azért születik, hogy szeretetben növekedjen és boldog felnőtté váljon, aki hasznos tagja a társadalomnak, közvetlen közösségének.
Sajnos sok türelmetlen felnőtt - akik maguk is sokszor sérültek – a gyereket már csöppnyi korától kiteszik saját hangulatuknak, rákényszerítik elvárásaikat, szemléletüket. Nemcsak a szülők, hanem szinte minden felnőtt, akivel kapcsolatba kerülnek. Az óvónőktől a tanárokig. Ezzel kisebb-nagyobb sérüléseket okoznak a gyerekeknek. Tisztelet a kivételnek.
Soha nem volt még ennyi SNI-s és egyéb hasonló bélyeggel „támogatott” gyerek. Indokolatlan esetekben is próbálják elhitetni a szülőkkel, hogy a gyerek fejlődéséért jobb, ha megvizsgálják és külön kezelik szakemberekkel. Ez óriási csapda iskolás kortól! Ha mindezt hagyja a jó szándékú, de jócskán megtévesztett szülő, akkor gyermeke sajnos soha nem tud kijönni ebből. Kap egy pecsétet! Innen elindul a gyerek életében egy lavina. Nincs megállás. Mindenki őt vizsgálja rendszeres időközönként, folyamatosan „fejlesztik”, vagy egyénileg (még a jobbik eset), vagy csoportosan. Tapintatosan talán nem mondják ki a gyereknek, hogy „te a gyengékhez tartozol”, de tudjuk, mindent megérez a gyerek, és érti. Ebből az örvényből nincs felállás. Még 16 évesen is utána nyúlnak. Sajnos egy kalapba tesznek mindenkit… Iskolánkban is ezt tapasztaltam egy 16 évet már betöltött, most beiratkozott, értelmes kislánynál.
A közösségben való részvétel már pici korban hasznos. Megtanulja, hogy segítse társát, milyen jó cselekedeteket tehet, mit jelent a dicséret. Megtanulja, adni még jobb, mint kapni.
Óvodás korba lépve a többiekkel való közös játék nagyon fontossá válik. Nagyon könnyen tudnak fejlődni, főleg ha a felnőtt ezt eszközökkel is tudja segíteni. Persze ha sokan vannak egy csoportban, ez szinte csak felügyeletet jelent. Minden gyermek másként fejlődik, másban jó. Viszont az óvoda végén, vagy utána évben ez a más fejlődési fokozat a fenti „pecséttel” van megkülönböztetve. Mert az átlagtól eltér valamiben. Ezt tudja a társadalmunk a kisiskolás gyerekkel produkálni. Az már csak hab a tortán, hogy ilyen megkülönböztetett gyerek után az iskola dupla, vagy tripla fejkvótát kap, tehát akit csak lehet, írjanak ki „fejlesztésre”.
Szakközépiskolás tanulóink között is volt 1-2 SNI papírral, illetve egyéb felmentési papírral rendelkező gyerek. Mi elbeszélgetésen vesszük fel a gyerekeket, és ahol látjuk a szülői segítséget is, és azt, hogy a gyerekből jó szakember lehet, felvesszük. Nem foglalkozunk azzal, hogy általános iskolában szerzett „megbélyegzést”. Volt olyan kislány, aki attól rettegett, mikor kell megint bemennie az éves ellenőrzésre a „hivatalba”, mert „kiidegelik”. Szerencsére ő is kikupálódott ebből a skatulyából, és mint a többiek is, szakmai bizonyítványt szerzett és eladóként helyezkedett el. Már nem tartja magát sérültnek.
Volt egy tanulónk, aki valóban súlyos problémákkal küzdött. Elfogadtatta különc egyéniségét osztálytársaival, tanáraival. Három év után eljutott a szakmai vizsgáig, ahol mindannyian drukkoltunk neki. Mindenki legnagyobb meglepetésére ötöst kapott gyakorlatára is, és szóbeli feleletére is. Az is igaz, szülei minden nap tanultak vele, és bíztak benne. Ők igazán fejlesztették.
Egy másik fiú 9.-be októberben érkezett hozzánk egy másik iskolából. Látszott, mindentől és mindenkitől félt. Családias iskolánkban úgy álltunk hozzá, hogy év végére már magabiztosan kommunikált, részt vett a közösség munkáiban, szinte kinyílt. Tanév végén meglepetésünkre átiratkozott egy másik iskolába, más szakra. Szeptember végén viszont ismét visszajött, mert ott, főleg a gyakorlati helyén megalázóan bántak vele. Pedig ő is értelmes a maga nemében, csak kicsit más, mint az átlag. Remélem ő is megszereti a számítógép-szerelő szakot, és sikeres szakmai vizsgát tesz.
Sorolhatnám a többi, nálunk felnőtté vált gyerekeink „életútját”. Mindegyiknek nagy sérülései voltak, melyek jócskán rányomták bélyegüket személyiségükre. Kész regény volt már némelyik élete, ahol a felnőttek kevés esetben játszottak igazi segítő szerepet.
Mit teszünk a gyerekekkel?
Belegondol ebbe valaki? Az általános iskolába lépve egy „börtönbe” lép, ahol sok esetben sárba tiporják önbizalmát, félelmet, megfelelési kényszert váltanak ki belőlük a felnőttek. Sajnos a legtöbb esetben a szülők sem tudnak segíteni. Látják, nem jó ez így, de tehetetlenek. Hordják inkább a javasolt kezelésekre, talán még gyógyszeresre is. Miért???
Mondják, sok szülő tanítót választ, nem iskolát. Ebbe a csapdába én is beleestem. De sajnos csak mondták a pozitív dolgot a tanítóról, mert az ő tanítványai produkálták a legjobb eredményeket. De milyen áron!!! Természetesen csak a lexikális tudást tudták mérni.
Nyolcadikos korára szinte minden gyerek sérült! Kialakul benne a félelem, amit évtizedekig még hordoz. Majd mikor rájön, hogy elment mellette az élet, kezdi kidolgozni magából a régi sérüléseket, ha egyáltalán észreveszi, hogy minden sikertelenségének ez az oka. Valóban ez lenne az élet célja? Hogy jut el idáig egy aranyos, gondtalan kisgyerek? Kizárólag a felnőttek a hibásak!
Több évvel ezelőtt mindezt sok szülő meglátta, és kivették gyerekeiket az általános iskolából, csak félévente vizsgázni mentek be. Nagyon jó tanulócsoportok alakultak, ahol a gyerek megértő, fejlesztő környezetben haladt képességei, igényei és érdeklődése szerint, jó szülői háttérrel, félelem nélkül. Ez a lehetőség is veszélybe került, mert a magántanulói státusz törvényileg törölni kívánják. (Egyéni elbírálással egy-egy gyerek lehet majd saját egyéni tanrendben, de!)
Mi lesz a jövővel? Mi lesz a felnövekvő nemzedékkel? Ezek nagy kérdések, de nagyon aktuálisak.
Mi az iskolánkkal csak annyit tudunk tenni, hogy a ránk bízott gyerekeket már első osztálytól megfelelő megértéssel, ráérzéssel emberi hozzáállással segítjük, hogy lehetősége legyen a kiegyensúlyozott, boldog felnőttkorhoz.
Józanné Sipos Etelka
igazgató
Nézze meg a Mérföldkő Tanulócsoport oldalát a ide kattintva!.
További részletes információk: |
Iskolatitkárság |